2020-ban Budapestről rajtol a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny, jelentette be Mauro Vegni versenyigazgató a budapesti sajtótájékoztatón.

A jövő májusi viadal első három szakaszát rendezik Magyarországon, majd Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye. A budapesti prológ időfutam utáni második és harmadik szakasz rajtját és útvonalát később jelölik ki.

A Grande Partenza megrendezését több olasz város és más külföldi városok jelentkezése mellett tudta elnyerni – az idén Európa Fővárosának megválasztott – Budapest. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes kerékpár körverseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly Izraelből.

Az eseményt évről évre óriási érdeklődés övezi: 2018-ban 198 országban volt látható a verseny. Világszerte más-más csatornákon követhetők a szakaszok: Olaszországban a RAI a jogtulajdonos, míg Magyarországon és számos európai országban az Eurosport sugározza az eseményeket. A korábban közzétett számok azt mutatják, hogy évről évre egyre többen kíváncsiak a Giro d'Italiára, és a sok milliós televíziós nézettség mellett többszázezren utaznak a helyszínre szurkolni is.

A Giro-szerződés előkészítésében kezdetektől fogva tevékenyen részt vett a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya. A budapesti sajtó eseményen a Minisztérium képviseletében felszólalt Menczer Tamás, Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkár is.

A szerződést a magyar kormány képviseletében dr. Szabó Tünde Sportért Felelős Államtitkár írta alá.

A csoportképen láthatók (balról jobbra): Menczer Tamás, Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkár (KKM); Mauro Vegni, Giro d’Italia-t szervező RCS Sport versenyigazgató; Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes; Paolo Bellini Giro d’Italia-t szervező RCS Sport ügyvezető igazgató; dr. Szabó Tünde Sportért Felelős Államtitkár (EMMI); Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos; Dr. Nagy Zsigmond, Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató.