2018. október 12 és 16-a között Ho Si Minh-városba folytatott tárgyalásokat a magyar Thermowatt Kft. Ennek első állomásaként a hazai cég ügyvezető igazgatója, Kiss Pál úr a Ho Si Minh-városi Technológiai és Ipari Egyetemen (IUH) tartott szakmai előadást az intézmény hallgatói számára, amit dr. Baloghdi Tibor főkonzul nyitott meg. Ezt megelőzően a vietnámi intézmény és a magyar cég az egyetem új kampuszán megvalósítandó Thermowatt technológia részleteiről egyeztetett. A megbeszéléseken részt vett Nguyen Thien Tue úr, az IUH rektora, valamint Phan Hong Hai és Nguyen Chi Hieu rektor helyettes urak. A IUH vezetősége felelevenítette a 2018. májusban szervezett magyarországi látogatását, amely során Budapesten és Szegeden is lehetősége nyílt megtekinteni a Thermowatt Kft. referenciáit. Az IUH továbbra is elkötelezett azzal kapcsolatban, hogy Vietnámban előszőr az intézmény új kampuszán alkalmazzák a magyar cég technológiáját.